Ability program

Elméleti és gyakorlati vizsgát tettek azok az értelmileg akadályozott fiatalok, akik részt vettek a Fény Felé Alapítvány programjában. Munkaesély teremtés fogyatékkal élő debreceni fiataloknak. Számukra is van esély egy teljes élet kialakítására. Fő szempont a társadalmi elfogadás. Láthatóvá tenni a fogyatékosságaik ellenére is tenni és dolgozni képes fiataljainkat, mert ők is képesek a való világban, a nyílt munkaerőpiacon megállni a helyüket. Köszönjük az oktatóknak és a gyakorlati helyet biztosító Mandula cukrászda dolgozóinak és vezetőjének Csordás Lászlónénak a segítségét, és azok biztatását akik vendégként üdvözölték ezt a kezdeményezést!

ABILITY CAFE

A megnevezés magyarra lefordítva „képesség kávézót” jelent, értelmileg különböző értékben sérült fiatalok munkába állítását szolgálja.

A program célja:

  • társadalmi érzékenyítés, a másság szélesebb körben való elfogadtatása
  • esélyt teremteni a társadalomban való aktív részvételre – ugyanis a kávézók vendégei szórakozás, beszélgetés közben találkoznak az értelmileg sérült fiatalokkal
  • felhívja a figyelmet arra, hogy ne a fogyatékosságuk ténye, hanem az emberi értékeik kerüljenek középpontba
  • elősegíti az esélyegyenlőséget

Fő mottója: „Engem elfogadtok, te elfogadsz?”

Nyugati országokban sok évvel ezelőtt vezették be a programot, nálunk 2014 – ben indult. A kezdeményezés a pécsi „Fogd a kezem” alapítványtól ered, melynek ügyvezetője kidolgozta a megvalósítását. Sikeresen beindították a sérült fiatalok munkába állítását egy pécsi, belvárosi kávézóban, amit mai napig folytatnak. Majd felmerült az igény, az ország más nagyobb városaiban, köztük a fővárosban is beindítani a projektet hasonló profilú alapítványoknál. Így kapcsolódtak be a projektbe sérült fiatalokkal foglalkozó más szerveztek is, pl Békéscsabán, Gyulán, Egerben és nálunk.

2018 augusztusában ismét meghívást kaptunk Orfűre, a nyári ability szakmai táborba. Ennek a tábornak a tapasztalatok átadása, megerősítés, ismétlés, rögzítés – alkalmazott módszerekkel volt a célja. Gazdag program várta a résztvevőket, ahol fontos szerepet kapott az önismereti, önértékelési tréing, melyet drámapedagógiai foglalkozások során gyakorolhattak. Nem maradt el a kikapcsolódás sem, kirándulás a környező városokba, városnézés, kisebb túrák, fürdőzés, játékok, filmnézés, közös tánc sem.

Nagy élményt jelentett a közös szakmai munka, sokat tapasztaltak, tanultak.

Adományozás

hu_HUHU_HU