Fény Felé Alapítvány

 Támogatott Lakhatás

24 fő részére
4225 Debrecen Függetlenség u. 4.
4225 Debrecen Deák F. u. 6.

A Támogatott lakhatás és a lakóotthon története

 

Támogatott Lakhatás a Fény Felé alapítvány történetében:

A Fény Felé Alapítvány 1998-tól bekapcsolódott a Kézenfogva Alapítvány és a Soros Alapítvány által indult “Fészek” programba.

Részt vettünk az általuk szervezett tudományos tanácskozásokon, konferenciákon, szakmai képzéseken. Három éven keresztül több szakemberünk Soros ösztöndíjban részesült.

 

1999-ben “Társadalomba való visszaintegrálást segítő programok az Egészségügyi Gyermekotthonokban élő halmozottan sérült fogyatékosoknak” címmel szociológiai vizsgálatot végeztük a debreceni Egészségügyi Gyermekotthonban élő lakók körében.

 

1999-ben a Soros Alapítvány Önálló életvitelközpont pályázata segítségével kidolgoztuk a debreceni Egészségügyi Gyermekotthon “Kitagolás” programját, és a “Polgár” programot.

 

1999. nyarán a Kézenfogva Alapítvány támogatásával megvásároltuk a Debrecen Böszörményi u. 119. szám alatt található lakást. A Soros Alapítvány, a szülők, és önkénteseink támogatásával felújítottuk.

 

Megkezdtük a debreceni Egészségügyi Gyermekotthon gondozottai közül a lakók felkészítését (22 fő). Ők részt vettek a felújításban,és a vásárlásban. Megkezdődött az első lakók kiválasztása és felkészítése.

 

Bekapcsolódtunk hallgatóként és előadóként a Kézenfogva Alapítvány lakóotthoni segítő és lakóotthoni vezető képző, szupervíziós programjába.

1999. november 1-től engedélyt kaptunk Fogyatékosok Gondozóháza működtetésére.

1999. december 16.-án kiköltözött az első hét lakónk.

 

2001. augusztusában megvásároltuk 10 fő részére otthont nyújtó lakóotthonunkat Debrecen-Józsán a Függetlenség u. 4. szám alatt. 2002 november 1-től működési engedélyt kaptunk fogyatékos személyek lakóotthona működtetésére a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivataltól.

 

2002-ben sikeresen pályáztunk az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztériumhoz. Támogatásukkal megkezdődött a Fény Felé lakóotthon új szárnyának bővítése, és az épület akadálymentesítése. 2003. október 10.-én a műszaki átadás – átvétel megtörtént, az épületrészt lakóink birtokba vehették.

 

2005-ben két fővel bővült férőhelyünk, így 12 ellátott él azóta lakóotthonunkban. Intézményünk korszerűsítése felújítása, folyamatosan történik, ezzel is otthonosabbá, kényelmesebbé téve az itt lakó emberek életét.

 

2006-ban létrehoztuk szociális foglalkoztatónkat, akkor még 12 főre a Kishegyesi úti telephelyünkön. 2012-ben új telephely bevonásával 31fő foglalkoztatására kaptunk engedélyt.

 

2019-ben már Fejlesztő foglalkoztatás néven 61 fő foglalkoztatására kaptunk engedélyt, foglalkoztatásuk három telephelyen történt, így biztosítva a lakóotthonban élők és a nappali ellátásban résztvevő személyek napi rendszeres munkavégzését.

 

2020. 04. 23.-án a Fény Felé Lakóotthon szolgáltatása megszűnt.
2020. 04. 24.-én Fény Felé Támogatott Lakhatásként nyújtjuk tovább szolgáltatásunkat, most már 24 fogyatékossággal élő személy számára. 12 fő részére 4225 Debrecen, Függetlenség utca 4. szám alatt, 12 fő részére pedig 4225 Debrecen, Deák Ferenc utca 6. szám alatt.

További híreink

Facebook

Telephelyek

Táogatott lakhatás

4225 Debrecen Függetlenség u. 4.

Kincsesláda-ház

4225 Debrecen Deák Ferenc u. 6.

Képek, Hírek

Pörög a felvétel

Pörög a felvétel

Az M1 új, Esély című magazinjának munkatársai forgattak nálunk október 8-án. Noha az idő borús volt, a kedvünk annál derűsebb.

Intézmény vezető

Gulyás Csilla

hu_HUHU_HU