Kedvezőbb feltételek – támogatott lakhatás

Fény Felé Alapítvány. Kedvezőbb feltételek között lehet jelentkezni az Alapítvány támogatott lakhatásába. Az alapítvány 2019. szeptember 16.-i kuratóriumi döntése érelmében a 2019. november 30.-ig jelentkező lakók az eddiginél jelentősen kedvezőbb feltétek között vehetik igénybe a Kincsesláda Ház szolgáltatásait. Az épületre felkerült a cserép, a szobák falait vakolják a munkások. Már Bővebben……

Szerző: berzijani | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Hatszázezer forint támogatás

Fény Felé Alapítvány Hatszázezer forint támogatást nyert a Fény Felé Alapítvány a Debreceni Önkormányzat Civil Alap pályázatán. Az elnyert összeg két szociális szakember bérét támogatja, akik a Kincsesláda Ház lakóinak önálló életre -, munkavégzésre való felkészítését már megkezdték. Alapítványunknak ez a hetedik sikeres pályázata, ami mind, mind azt segíti elő, Bővebben……

Szerző: berzijani | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Adománygyűjtő urna a Vas Műszaki boltban

Elhelyzetük Debrecenben következő adománygyűjtő urnánkat a Vas Műszaki boltban (Debrecen, Dósa Nádor tér 7, 4024). A Fény Felé Alapítvány 2019-ben az urnákba elhelyezett adományból egy állami gondoskodásban nevelkedett, halmozottan sérült fiatalember számára teszi lehetővé, hogy lakóként bekerüljön a Fény Felé Kincsesláda házba(TÁMOGATOTT LAKHATÁS) https://fenyfele.hu/adomanyozas/ Kérjük segítsen Ön is, hogy most Bővebben……

Szerző: berzijani | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

2000 euró támogatás

C&A together 2000 Euro támogatást nyert a Fény Felé Alapítvány a “C&A together” programon. A pályázatot a debreceni C&A üzletlánccal közösen adtuk be. A támogatásból a Fény Felé Kincsesláda Ház (Debrecen Deák Ferenc utca 6.szám) közösségi helyiségeit rendezzük be. Köszönjük a támogatást !

Szerző: berzijani | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Adománygyűjtő követeket keresünk

Adománygyűjtő követeket keres a debreceni székhelyű Fény Felé Alapítvány az “Új Nap-Új Remények” című programjához.A program leírása az alábbi webhelyen olvasható:http://www.jougyekert.hu Adománygyűjtő követünk feladata, hogy ismerősei között email-ben, facebookon, a szociális médiában hirdesse adománygyűjtő programunkat.A jougyekert.hu weboldalra felkerül az adománygyűjtők célja, melyben indokolják, hogy miért áll közel hozzájuk az adott Bővebben……

Szerző: berzijani | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Adománygyűjtő urna a HBZ-nél

2019. augusztus 12-én felújításra került a HBZ-ben elhelyezett adománygyűjtő urnánk. A képen munkatársunk és a HBZ ügyvezetője, Nyikosné Bajnok Edina látható. Az urnát rendszeresen ürítjük és negyedévente honlapunkon megjelenítjük a befolyt összeget. A Fény Felé Alapítvány 2019-ben az urnákba elhelyezett adományból egy állami gondoskodásban nevelkedett, halmozottan sérült fiatalember számára teszi Bővebben……

Szerző: berzijani | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Bokrétaavató

Bokréta került a mai napon (2019. 07. 23.) a Fény Felé Kincsesláda Ház (Támogatott lakhatás) tetőzetére. Az épület felbokrétázása nem ismeretlen látvány falun, de még városon sem, hogy az újonnan épített házakon messzire látszó, zöld gallyakból és színes papírszalagokból készített bokréta leng a szélben. A bokréta kitűzése ünnepi alkalom az Bővebben……

Szerző: berzijani | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Adománygyűjtő urna a Fény Felé Alapítvány javára

Kihelyeztük a Fény Felé Alapítvány negyedik adománygyűjtő urnáját a most megnyíló Mandula Pont cukrászdába, a Debreceni Kishegyesi úti Tesco áruházban. Csordásné Ica, a Mandula cukrászdák egyik tulajdonosa elmondta, hogy üzletpolitikájuk fontos eleme az, hogy a vendégektől nem fogadnak el borravalót, hanem arra kérik őket, valamilyen nemes cél érdekében a cukrászdákban Bővebben……

Szerző: berzijani | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Várépítő pályázat 2019 – díjátadó

Az elismerő oklevelet alapítványunk elnöke Dr. Sullerné Márta vette át 2019. június 11-én Budapesten Vadász György építésztől, a zsűri elnökétől. A debreceni Fény Felé Alapítvány a fogyatékossággal élő gyerekek és fiatalok lakhatását szolgáló Kincsesláda Ház építéséhez nyert Bachl hőszigetelő anyagot 116 250 Ft + ÁFA értékben, Prefa ereszcsatornát 500 000 Bővebben……

Szerző: berzijani | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Várépítő pályázat 2019

Várépítő pályázat 2019 A debreceni Fény Felé Alapítvány a fogyatékossággal élő gyerekek és fiatalok lakhatását szolgáló Kincsesláda Ház építéséhez nyert Bachl hőszigetelő anyagot 116 250 Ft + ÁFA értékben, Prefa ereszcsatornát 500 000 Ft + ÁFA értékben és a Colt felajánlásában 100 000 Ft készpénzt. Péntek este kaptuk a hírt. Bővebben……

Szerző: berzijani | Közzétéve: , telt el a közzététel óta