Akkreditáció

Kiket nevezünk megváltozott munkaképességű embereknek?

A foglalkoztatási törvény szempontjából megváltozott munkaképességű személy az, aki testi vagy értelmi fogyatékos, vagy akinek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahely-megtartási esélyei testi vagy értelmi károsodása miatt csökkennek. A törvény hatálya tehát kiterjed valamennyi fogyatékos, illetve a foglalkoztatást hátrányosan befolyásoló egészségkárosodást szenvedett személyre, függetlenül attól, hogy munkaképességének csökkenése milyen mértékű.

10-ből nyolcuknak nem sikerül munkát találnia

A fogyatékos vagy egészségkárosodott emberek számára a munkavállalás a társadalmi integráció egyik legfontosabb eszköze, amely többféle színtéren valósulhat meg. Beszélhetünk – az általános formákat említve – fejlesztő, akkreditált vagy nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatásról.  Ezek a foglalkoztatási típusok saját követelmény- és támogatási rendszerrel rendelkeznek. A különböző foglalkoztatási formák célja, hogy minden megváltozott munkaképességű munkavállaló a számára legideálisabb környezetben, foglalkoztatási formában és munkakörben dolgozzon, ahol esélye van arra, hogy tudatos, célzott fejlesztéssel foglalkoztathatósága javuljon, és adott esetben reálissá váljon a következő foglalkoztatási szint elérése.

A munkavégzés nem csupán a fizetésről szól, hanem ennél sokkal többről: emberi kapcsolatokról, egy közösséghez való tartozásról. A fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek ettől a szociális kapcsolattól is meg vannak fosztva, amikor nem találnak megfelelő munkahelyet. A megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci lehetőségei erősen behatároltak. Gazdasági aktivitási mutatóik nagyon kedvezőtlenek, a munkaerőpiacon erősen alulreprezentáltak.

Mi nekik segítünk! Hogyan ?

Megszerveztük az akkreditált foglalkoztatást, hét év alatt kiépítettük a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek számára akadálymentes munkahelyeinket.

A Fény Felé Alapítvány 2012-ben akkreditációs tanúsítványt kapott. (Lajstromszámunk: 0171).

Jelenleg öt telephelyen összesen 37 megváltozott munkaképességű embernek adunk munkahelyet.

A Fény Felé Alapítvány akkreditált telephelyei:

4225 Debrecen Harmat utca 41.
4225 Debrecen Függetlenség utca 4.
4225 Debrecen Rózsástelep utca 24.
4031 Debrecen Kishegyesi út. 42.
4026 Debrecen Csók utca 3.

Mind az 5 telephelyünk akadálymentes, ahol a munkakörülményeket folyamatosan javítjuk, fejlesztjük, nagy hangsúlyt fektetünk az infrastrukturális beruházásokra, saját erőből is.

Akkreditációs bértámogatás segítségével foglalkoztatott munkavállalóink munkakörei: szociális intézményeinkben-portás, szociális gondozó, masszőr, értékesítésben dolgozó bolti eladó, rehabilitációs mentor és tanácsadó; egyszerű mezőgazdasági foglalkozású, és a legnagyobb létszámban egyszerű ipari foglalkozású dolgozók, akik elsősorban kézműipari vagy karbantartói, adminisztrációs tevékenységeket végeznek.

Jó tudni !

Akkreditált foglalkoztatásunk története

A Fény Felé Alapítvány 2006-tól már működtetett szociális foglalkoztatót. 2010-ben, az Esélycentrum megépítésének évében azt vállaltuk, hogy a napközink fogyatékkal élő ellátottjai számára megszervezzük a foglalkoztatást. Sajnos, hiába kaptunk engedélyt a szociális foglalkoztató műhelyünk működésére, 19 fogyatékkal élő foglalkoztatására, állami támogatás nélkül nem tudtuk ezt megvalósítani. Az épület Uniós pályázatból épült, ahol a feltételek között szereplő foglalkoztatás hiánya a kapott támogatás visszafizetését jelentette.

2012-ben törvényi változás következett be Magyarországon. Addig kizárólag nagy célvállalatok foglalkoztatták a rokkant munkavállalókat. Óriási lehetőség volt, hogy civil szervezetek számára is lehetővé vált az akkreditációs eljárás lefolytatása és az immár nem „rokkant”, hanem megváltozott munkaképességű emberek számára munkahely biztosítása, a foglalkoztatásukhoz állami támogatás megpályázása. Ezt a lehetőséget látta meg ekkor a Fény Felé Alapítvány vezetősége, és nyújtott be akkreditációs tanúsítvány iránti kérelmet 2012-ben.

Az első munkavállalóink az Esélycentrum 12 ellátottja, illetve a rehabilitációs mentorunk és tanácsadónk voltak. A szociális foglalkoztatóban megtanult ismereteket használták fel: szőnyegeket szőttek kézi szövőszéken.

Felismertük, hogy alacsony iskolai végzettségű, munkatapasztalatok nélküli fogyatékkal élő dolgozókkal piacképes terméket előállítani szinte lehetetlen. Termékeinknek nem volt kiépített piaca, nem voltak megrendelőink, nehezen jutottunk olyan munkához, amit műhelyünkben el tudtak végezni az ott dolgozók.

Azt is felismertük, hogy termékeinket nem akkor fogják megvásárolni, ha azokat fogyatékkal élő munkavállaló készítette, hanem csak akkor, ha azok minőségi termékek, amikre az embereknek szükségük van, amik különlegesek. Megváltozott munkaképességű varrónőket vettünk fel, elkezdtük a kézműipari termékek gyártását. 2017-től termékeinken megjelent a „Kincsesláda műhely Debrecen”- termékcímke,ami a minőséget is jelképezi.

Termékek, szolgáltatások: 2011-ig gyapjúanyag szövésével foglalkoztunk. Az akkreditált foglalkoztatásban 2013-tól van lehetőségünk rész venni, amellyel megteremtődött a szakmai tudással rendelkező, megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásba történő bevonása. Ezáltal megkezdhettük a piacképes, kreatív kézműves tevékenységet, amely lehetővé teszi saját tervezésű, minőségi termékskálánk bővítését. Dolgozóink szaktudásával a gyártás során rugalmasan alkalmazkodunk az aktuális kereslethez. Csók utcai boltunkban, vásárokon, rendezvényeken saját dolgozóink árusítják a termékeket, országszerte és külföldön. Emellett bérmunkáink is vannak, pl.: varrás, papírtasakok, céges ajándékok gyártása, tampon szétbontása. Főbb partnereink: De-Span Kft., PIREHAB Kft., Auchan debreceni áruház, Huppanjbele Kft.,Bugyulófalva Szövetkezet.

A szociális intézményeink működéséhez szükséges feladatkörök, szolgáltatások egyre nagyobb részét megváltozott munkaképességű dolgozók látják el: éjszakai portás, fizikoterápiás munkatárs, szociális gondozó, szociális munkás, karbantartó.

2018 - a fejlesztések éve

Szociális intézményeink Esélycentrum hálózat néven, szilárd lábakon állva, nagy szakmai múlttal, tapasztalattal működnek, a szolgáltatások (lakóotthon, támogatott lakhatás, napközi ellátás, fejlesztő foglalkoztató műhelyek) iránt egyre nagyobb igény jelentkezik, a munkavállalók mellett az utóbbi években egyre nőtt a gondozottak, ellátottak száma. Ennek következményeként érezhető lett a helyhiány, a munkavégzés és a szociális ellátás területeinek akadályozó összeolvadása. Ezt a problémát megoldva az Alapítvány – 25. évfordulóját méltóképpen megünnepelve – 2018 tavaszán új ingatlant vásárolt azzal a céllal, hogy azt az akkreditált és a fejlesztő foglalkoztatás helyszínévé alakítsa át.

Debrecen-Józsa városrészen, a Rózsástelep utca 24. szám alatt, egy 250m2-es épület lett 2018 nyarán az ötödik akkreditált telephelyünk, akadálymentes, modern, teljesen felújított, minden jellegű előírásnak megfelelő munkakörnyezetet biztosítva. Az év második és harmadik negyedében zajlott az épület akadálymentessé tétele, felújítása, a munkaterületek kialakítása, elsősorban az Alapítvány dolgozóinak munkájával. Az átalakításhoz, berendezéshez alapítványunk eddig önerőből 5mFt feletti összeget használt fel. Az utolsó negyedévben, bár még kevés létszámmal, de ezen a telephelyen is megkezdődött az akkreditált munka. 2019-ben még előttünk áll három új helyiség felújítása, a kert beültetése, a kerítés, karbantartók helyiségeinek megépítése, a külső szigetelés, festés, mázolás elvégzése, a teljes fűtésrendszer korszerűsítése.

Az Alapítvány vezetőségének, rehabilitációs, szociális szakembereinek ezen időszak alatt sok munkát adott az új telephely kialakítása azért, hogy 2019-ben már ez válhasson a fő foglalkoztatási helyszínné. Ezen a helyszínen a fejlesztő és akkreditált foglalkoztatás szimbiózisa valósul meg.

Ehhez a nagy feladathoz az Alapítvány 28 millió Ft.- hitelt vett fel, de ez a nagy vállalás is mutatja, hogy dinamikus fejlődéssel megkezdtük társadalmi vállalkozássá való alakulásunkat.

Természetesen ez az anyagi teher a termelés és értékesítés növelését is kívánja. Az előállított kézműves termékek színvonalának emelése érdekében 2018-ban iparművész szakemberek szaktudását vettük igénybe a fejlesztések és a termelés irányítása érdekében. Segítségükkel bővült termékskálánk és a bérmunkák számát is igyekeztünk növelni, felkutatni újabb lehetőségeket, hisz a havi 300.000 forint hitelt az általunk előállított termékek eladásából fedezzük. Ennek érdekében működtettük 2018-ban is web-áruházunkat, ragadtuk meg a lehetőségeket a különböző helyszíneken való árusításra, országos szinten is (Debrecen-folyamatosan, Hortobágy, Budapest, Kapolcs, kisebb vidéki rendezvények). A „Segítő vásárlás” programnak továbbra is résztvevői voltunk. Átalakítottuk termékskálánkat. Olyan termékek gyártását kezdtük meg, ami már nem maradék, hulladék, adományba kapott alapanyagból készülnek, hanem vásárolt, bio tanúsítvánnyal rendelkező, természetes anyagból (bébiplüss, 100 %-ban pamut bio vászon. Elkezdtük termékeink gyártásánál a kollekciók tervezését és gyártását, megkaptuk Hellenbach Gabriella iparművész termékeinek gyártási jogát (tépőzáras játékok, amelyek már tanúsítvánnyal rendelkező zsűrizett termékek).

2018-ban is folytattuk EFOP 1.3.5-16-2016-00632 „Közösségi aktivitás erősítése” című pályázati programunkat, amelynek segítségével a külső, bevont résztvevők mellett dolgozóink is részt vehettek a különböző rekreációs programokon: közös Örömtánc Debrecen főterén, jelmezes farsangi mulatság, jógafoglalkozások, ló-és kutyaterápia, nyári táborok, integrált kézműves foglalkozások, hangtálas relaxáció, számítógépes képzések, Mókusles-közösségépítő erdei séta, élményfürdőzés.

Dolgozóink számára továbbra is történnek élelmiszer-adományok osztása, lehetőség van különböző terápiák igénybevételére, továbbra is teljes körű tanácsadással segítjük a munkavégzést és a társadalmi integráció egyéb területeit.

Az Alapítvány vezetőségének 2018-ban nagyon sok munkát jelentett a GINOP 5.1.7-17 pályázaton való előminősítés és megfelelés. Alapítványunk az OFA Nonprofit Kft. a GINOP-5.1.2-15-2016-00001 PiacTárs kiemelt projekt keretében november 14-én a Danubius Hotel Gellértben egy nagyszabású Nemzetközi Konferencia és Vásáron és megmérettetésen vett részt. Magyarországi és külföldi társadalmi vállalkozások képviselőinek alkalmuk nyílt a nemzetközi szintű kapcsolatfelvételre, tapasztalatcserére, együttműködések kialakítására.

Az ez alkalommal meghirdetett Hozzáadott Helyi Érték Díj pályázaton a Fény Felé Alapítvány bejutott a legjobbak közé.

Nagy örömünkre 2018 decemberében kaptuk az értesítést, hogy a GINOP pályázatunkat nyertesként értékelték. Ennek a támogatásnak a segítségével 2019-ben egy újabb intézményt, egy Támogatott lakhatást biztosító épületet fogunk felépíteni, ami majd további munkaerő-bővítést is jelent a későbbiekben, valamint 6. akkreditált telephelyünk lesz.